Az elmúlt években egy régebbi témát vettem elő, a 2004 és
2006 között készített objektek gondolatmenetét folytatom. A közös ezeknél a
tárgyaknál és installációknál az volt, hogy a hétköznapi dolgokat, jelenségeket,
megszokott formájuktól némiképp eltérően jelenítettem meg, ezáltal
többletjelentést kaptak. Ez az ellentét akkor a különböző tulajdonságú anyagok
kontrasztjában jelent meg (pl. Könnyű álmok installáció, 2006: homokzsák-textilpárna; Frászkarika, 2004: kő-gyapjúfonal). Mindez most sem lényegtelen, de
újabban inkább a formára és annak jelszerűségére koncentrálok.
A tavaly készült Átmenet című munkámnál egy
kettévágott régi dagasztóteknő képezi az alapot, ezt egészíti ki, mintegy
kifordítja a szokatlan módon megmunkált rétegelt lemez. Ez utóbbi számomra egy
tipikusan kortárs anyag, jelen esetben ezért is társítottam egy, a múltat idéző
tárggyal.
Az Átmenetben
formailag és gondolatilag is látok még lehetőséget, szeretnék további
variációkat készíteni. A teknő nem kizárólagos ihletforrás, más tárgyak meghackelését is tervezem.
A klasszikus lovasszobor-téma is foglalkoztat,
újraértelmezve. A saját viszonyom a lóhoz ellentmondásos, városi emberként
igazából nincs is. Nekem a ló szobor vagy hinta. A Közös ló ennek a viszonyulásnak a
kivetítése, mintegy jelképe a lóhoz való felemás viszonyunknak. (Mi = 21.
századi, nagyvárosi, alkalmanként kultúrafogyasztó, kiállításjáró népek.) Lovas
nemzetnek tartjuk magunkat, szeretjük, és - szófordulatok szintjén legalábbis -
sokat emlegetjük a lovat. Lehet ugye "közös" meg "ajándék",
aztán van az, amelyiknek két oldala közül egyik sem tökéletes, de át szokás
esni rajta. Ha pedig senki nem esik át a túloldalra, akkor maga a ló botlik
meg, pedig kétszer annyi lába van, mint az embernek, mégis. Néha fordítva
szokás megülni, de persze mihez képest, mert nyilazni, mint tudjuk, csakis
hátrafelé.
A Közös ló kétfejű, így a viszonylagos szimmetria miatt jel-szerű is,
kicsit mintha posztmodern címerállat lenne. Az én lovamnak tehát két egyforma
oldala van, bármelyik irányba esünk, az ugyanolyan lesz, ráadásul valamelyik
irányból nézve mindig jól ülünk rajta (vagy épp rosszul). A mérete és a súlya
miatt, két ember szükséges a bemozdításához, paradox módon két irányba kell
"lovagolni" ahhoz, hogy sikerüljön a közös cél. Ha úgy vesszük,
terápiás állat.