Szülőszék - tervek, tapasztalatok

Írtam róla itt és itt, hogy tavaly lehetőséget kaptam egy szülőszék tervezésére és a prototípusok elkészítésére. Egyfajta összegzés is lett, szobrászi, tervezői és saját, személyes tapasztalatok felhasználásával egy kortárs dizájntárgy elkészítése.

A munka során körvonalazódott a folytatás lehetséges iránya. A háromból két prototípust szeretnék termékké fejleszteni: egy teljes méretű széket és egy hordozható szülő-sámlit. A tervezés folyamatához további szakértőket fogok bevonni. Eddig szülésznőkkel, dúlákkal, otthonszülést kísérő bábákkal konzultáltam, és természetesen anyákat is megkérdeztem a saját megélt tapasztalatukról (beleértve a saját emlékeimet is). Számomra a művészi megközelítés mellett ezek a legfontosabb szempontok.







Célom viszont az is, hogy minél szélesebb rétegeket megszólítsak, bevonjak a párbeszédbe; másrészt az orvos-szakmai szempontok is érdekelnek. Sőt, szeretném, hogyha az orvosszakmát is figyelembe venné a mi tapasztalatainkat. Ezért keresem a kapcsolatot olyan orvosokkal és kórházi szakemberekkel, akik nyitottak a változásra. Azt magam is tapasztalom, hogy jelen állapotban itthon nagyon nehéz erről beszélni, sok az előítélet, a személyes érdek és sérelem, ennek ellenére úgy látom, van lehetőség a közös gondolkodásra.


A praktikus része a munkának a gyártás lehetőségeinek megteremtése. Az engedélyeztetés miatt ez egy hosszú, többéves folyamat, egyelőre a prototípus legyártására, és a technikai kihívásokra koncentrálnék.  Fontos szempont, hogy hazai céggel, kis szériában és kézműves minőségben szeretnék gyártatni. További előny lenne, ha helybéli (győri) vagy szociális műhelyt üzemeltetető vállalkozást találnék, két jelölttel már felvettem a kapcsolatot ez ügyben, a közös munkát még az idén szeretném elkezdeni.